Szertartásvezetők
Éda
Szabó Éda Sakti vagyok, a Lemúria Stúdió alapítója és megálmodója. Nevemben az Éda az egyéni, tiszta lélekfényre utal – arra a belső forrásra, amely mindannyiunkban ott rejlik. A Sakti a teremtő, éltető női energiát jelenti, amely összeköti a földi létet az isteni áramlással. E két minőség bennem és a munkámban egyaránt jelen van: egyszerre vagyok vezető és kísérő, aki teret tart a lélek szabad kibontakozásának.
A Lemúria Stúdió számomra nem csupán egy hely, hanem egy szakrális otthon, ahol a lélek visszatérhet saját forrásához. Gyermekkorom óta mélyen foglalkoztat az emberi test, a lélek és a szellem egysége, és mindig éreztem, hogy küldetésem a gyógyulás és az önismeret útján vezetni másokat.
Lemúria számomra a lélek menedéke: egy olyan szent tér, ahol a szentség és az érzékiség, a tudatosság és az átélés harmóniában találkozik. Itt a vendégeim megtapasztalhatják azt a belső békét és szabadságot, amelyre mindannyian vágyunk, miközben visszatalálnak valódi önmagukhoz.
Az Anahata Flow szertartást azért hívtam életre, mert szerettem volna egy olyan komplex, szívközpontú folyamatot alkotni, amely nemcsak testi és energetikai szinten hat, hanem a lélek mélyrétegeit is megérinti. Egy olyan áramlást, amelyben összeolvad a keleti hagyományok bölcsessége és a modern holisztikus szemlélet, így a résztvevők sejtszinten tapasztalhatják meg az átalakulást és a gyógyulást.
Lemúria az én szívem lenyomata, és mindenkit szeretettel várok, aki készen áll arra, hogy megnyissa szívét, és visszataláljon saját lényének tiszta, eredeti forrásához.
Évi
Vona Éva vagyok és évek óta tudatos, segítő terápiás szakemberként, évtizedeken át pedig ösztönös SEGÍTŐként éltem és dolgoztam.
Hosszú utat jártam be, mire megérkeztem oda, ahol ma vagyok… ITT ÉS MOST az utamon haladok. És én magam is nap mint nap fejlődöm. Nemcsak önmagamtól. Tőled is. Segítőd vagyok, miközben te is segítesz – elsősorban önmagadnak.
HISZEM: a valódi hatalom nem a külső küzdelmekben rejlik, hanem abban, hogy uralni tudod a saját belső világodat.
Amikor kapcsolódunk, együtt tapasztaljuk meg, hogyan szelídíthető meg a félelem, a düh és a bizonytalanság, hogy végül lágy, mégis határozott kézzel vezesd önmagad.
Tudnod kell: önmagunk spirituális megtalálásához ITT ÉS MOST nem elég füstölőt gyújtani. A munka – mert az lesz – ott kezdődik, hogy őszintén belenézünk önmagunkba. EGYÜTT.
Te is kellesz hozzá. És nem ígérem, hogy egyszerű lesz. Ez nem passzív, nem könnyed, és főleg nem játék. De ha vállalod és teszed, amit kell, végül éppen olyan felszabadító lesz, mint amilyen mély.
Amikor a belső feszültség és fájdalom már elhomályosít mindent, az első és legnagyobb lépés önmagad felé a TIÉD.
És ott oldjuk fel – közös munkával.
Igen, most is ég majd a füstölő, gyertyák vesznek körül, és minden eszközzel segítelek, amellyel csak tudlak. De te is végzed a saját feladatodat.
Nem külső menekülésből, hanem tudatos jelenlétből.
Mert ott kell visszatalálnod a tiszta látáshoz.
Ahhoz a ponthoz, ahol már nem az elvárás és nem is az ego szólal meg, hanem a valóság csendes igazsága.
Fontos, hogy együtt tapasztaljuk meg az Erő valódi üzenetét, hogy lelked visszatalálhasson önmagához.
ITT ÉS MOST bízz bennem – és bízz magadban is. Erre szükség lesz.
Paradox módon éppen a belső erő tanít meg arra, hogy a SEBEZHETŐSÉG nem gyengeség, hanem A VALÓDI ERŐ FORRÁSA. Mert hitelessé és nyitottá tesz. Ha most velem együtt figyelsz magadra, később megtapasztalhatod, hogy a legnagyobb akadályokat is képes vagy legyőzni.
Ha segítségemmel megtanulod uralni az ösztöneidet és a félelmeidet, könnyebben teremted meg az életedben a harmóniát, és hozzáférsz a végtelen forráshoz.
Itt az elfogadás erejével dolgozunk – rajtad, érted, együtt.
Egy olyan térben, ahol a szív nem keres, csak tud.
És amikor eljön az idő, a zár nem kattan. Nem törik fel. Nem erővel nyílik.
Egyszerűen eltűnik.
Mert amire már nincs szükség, az magától oldódik fel.
És akkor a szív újra áramlik. Az élet felé.
Szeretettel.
Tiszta érintéssel.
Velem.
Evelin
Evelinnek anyakönyveztetett Édesanyám, Evinek szólítanak a legtöbben, a világhálón pedig ZöldAlmakènt ismernek.
Talán az utolsóval tudok a leginkább kapcsolódni.
Alma annyit jelent: lélek, a zöld szín pedig a gyógyítás-gyógyulás szimbóluma, hisz mindannyian gyógyulunk a tapasztalásaink és kapcsolódásaink által. Mély meggyőződésem, hogy mindenki akivel találkozom egy iránytű önmagamhoz, egy görbe tükör, ami szembesít különböző én-részeimmel. Az utobbi időben aktívan foglalkozom a numerológia tudományával, mely betekintést ad a jelenlegi karnációnkra megválasztott minőségeinkre. A Germán Gyógytudomány (Biologika) által kapott tudás pedig segít, hogy átfogalmazhassuk a betegségtudatunkat és a hiedelem rendszereinket.
Lélek szinten a szeretetet jöttem tapasztalni, megosztani és kiterjeszteni az érintésen keresztül.
Testi szinten érintek, szellemi szinten tudást osztok meg és lélek szinten őszintén kapcsolódok a szeretet minőségében az Anahata flow szertartásokon. Én így gyógyulok-gyógyítok!
A Lemúriában egy szertartás megtart, enged érezni, érezni azt az igaz minőséget amiből a lelkünk fakad, mert nincs igazibb és őszintébb kapcsolódás a szeretetnél. A helyem ott van, ahol a szeretet és ezt számomra jelenleg a Lemúria.
Hitvallásom, az egység mint test-szellem-lélek hármasa, hogy testünk egy tökéletes rendszer, elváltozásaink pedig jelzőtáblák a lelkünkhöz.
Jelmondatom a jövőre nézve: hallgas a belső hangodra, egyetlent mond és igazat!
Évi
„A szelídség a szinte észrevétlen befolyásolás titka.
Finoman eloszlatni az ellenállást, és terelni, formálni a merevnek tűnő körülményeket így kell.
A szelídség ereje azért hatásos, mert nem szül ellenállást.”
— Müller Péter
Malatinszky Évi vagyok és hiszem, hogy a világ egy szebb, lágyabb és tudatosabb hely lehetne, ha minél több ember hozzáférne ahhoz a szelíd, megtartó gondoskodáshoz, amelyet mi a Lemúriában közvetítünk. Ars poeticám az, hogy minden masszázs, amit adok, egy apró, mégis jelentős lépés afelé, hogy vendégeim közelebb kerüljenek valódi, ragyogó önvalójukhoz – és ezen a finom átalakuláson keresztül környezetükre is mélyen hassanak.
Tanult masszőrként a gyógyító érintéshez való hozzáállásom a tiszteleten, az elfogadáson és a másik ember felé érzett őszinte, múlhatatlan kíváncsiságon alapul. Munkámban egyesül a Thai masszázs precizitása, a Tantra masszázs energetikai jelenléte és az Érintésterápia ítélkezésmentes, biztonságos megtartó tere.
Számomra az érintés nem technika, hanem kapcsolat — ahol a test beszél, a lélek megpihen, és a jelenlét gyógyít.
Lana
„Az érintés a lélek csendes nyelve – ott szól, ahol a szavak már nem érnek el.”
Varga Lana vagyok, empatikus és intuitív terapeutaként a gyógyulásra holisztikus szemlélettel tekintek. Tanulmányaim és tapasztalataim – a kineziológiától a szomatikus munkán és a mozgásterápián át az érzelmi terápiáig – abban segítenek, hogy biztonságos, meghitt, ítélkezésmentes és földelt jelenléttel kísérhessem a hozzám érkezőket. Igyekszem finoman és figyelmesen vezetni a folyamatot, teret adva a mélyebb oldódásnak és az önmagunkkal való újrakapcsolódásnak.
Számomra a masszázs egy bensőséges, megtartó tér, ahol a test és az érzelmek gondoskodással, kíváncsisággal és együttérzéssel találkozhatnak. Olyan technikákból merítek, mint a lomi lomi nui, a svéd-, a thai- és a nyirokmasszázs, miközben tantra-, tánc- és meditációs tanulmányaim is formálják a szemléletemet. Minden alkalmat az adott ember egyéni igényeihez igazítok, és közösen határozzuk meg, min dolgozunk, hogy a folyamat valóban személyes és támogató lehessen.
Munkám célja, hogy támogassam a mélyebb önismeretet, az önelfogadást és az önszeretet kibontakozását. Fontos számomra, hogy vendégeimet egy mélyen relaxált, harmonikus állapotba segítsem, ahol a test és az idegrendszer is megengedheti a pihenést. Eközben hangolom az energetikai áramlást, és a szomatikus munka eszközeivel segítek oldani a testben tárolt érzelmi blokkokat – hiszen mindaz, ami nyomot hagy a lélekben és az elmében, a testben is lenyomatot képez.
Azoknak ajánlom a velem való munkát, akik a fizikai ellazuláson túl szeretnék felfedezni a test és a belső jelenlét kapcsolatát is. Különösen közel áll hozzám a nyitottsággal érkező, tudatos vendégekkel való munka, akik számára fontos az érzelmi biztonság, az őszinteség és a szívből jövő jelenlét.
Jelenlegi tanulmányaim – a szomatikus szexológia és a párkapcsolati coaching területén – tovább bővítik a látásmódomat, és segítenek abban, hogy munkámban a test, a lélek és az emberi kapcsolódás egységét minél teljesebben és finomabban támogathassam.